vasárnap, 19 február 2017 15:15

Ifjú Állatvédők Tábora 2017-ben

Ismét eltelt egy év és izgatottan tesszük közzé, hogy a 2017-es évben is megszervezzük a már hagyományos Ifjú Állatvédők Táborát!

A nagykanizsai „Élettér” Állat-és Természetvédő Egyesület szervezésében 2017-ben is megrendezésre kerül az országos Ifjú Állatvédők Tábora, ahova idén is a 10 év feletti állatbarát fiatalokat invitáljuk.

A tábor időpontja: 2017. július 08-15.

Programok:

  • Aktív részvétel a nagykanizsai állatotthon életében,
  • foglalkozás a kiválasztott, menhelyen élő kutyával,
  • ismeretterjesztő előadások,
  • állat-, természet- és környezetvédelmi foglalkozások,
  • sport- és szellemi vetélkedők játékos formában,
  • kézműves foglalkozások, táncház,
  • jó hangulatú túrák.

csütörtök, 02 február 2017 14:45

Ivartalanítási Akció 2017 Tavasz

TOVÁBBI JELENTKEZŐKET NEM TUDUNK FOGADNI!!!


szerda, 18 január 2017 09:29

Fával segítettek

Pár napja a facebookon kértünk segítséget, mivel fogytán volt a tűzifánk. Nagy szükségünk volt rá, hiszen állataink számára ezzel főzünk és a dolgozóink pihenőhelyiségeit is fával fűtjük. Az állatbarátok egy emberként mozdultak meg, szinte már követni sem tudtuk hányan jelentkeztek segíteni. Képeken is látszik, pár nap alatt rengeteg adomány érkezett hozzánk. Kaptunk raklapot, méterfát, hasogatott akác fát, deszka maradékot. Többen pénzt gyűjtöttek és abból vásároltak számunkra, mások a saját fájukat ajánlották fel. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki védenceink segítségére sietett:
Velencei Ferenc
Marton Ákos (Bátorholz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.)
Tomasics András
Miklósfa – Erdő Zrt.
Avius Kft.
Leveli Hajnalka,
Levelei Karolina
Levelei Károly
Levelei Károlyné
Sági János
Horváth Tünde
Young Renáta
Berényi Benjámin
Arany Adrienn
Virág Dorina
Árvai István
Lugosi János
Chrystal Szépségszalon
Mosdósi Szilárd
Balogh Zsolt
Tamás Ottó
Reméljük, sokan mások is követik a példájukat.

További képek.


szombat, 24 december 2016 10:12

Ünnepi nyitva tartás

KEDVES ÁLLATBARÁTOK, TISZTELT TÁMOGATÓINK!!!
Az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület vezetősége, munkatársai, kutyái és cicái nevében minden kedves ismerősünknek, támogatónknak
ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
kívánunk!

Liebe Tierfreunde, liebe Unterstützer,
im Namen der Vorstand, Mitarbeiter, Hunde und Katzen des Verein „Élettér”
wünschen wir frohe Weihnachten und einen guten Rutsch ins neue Jahr!

 

Menhelyünk a következők szerint tart nyitva az ünnepek alatt

2016. december 24. 8:30-tól 12:00-ig

2016. december 25. ZÁRVA

2016. december 26. ZÁRVA

2016. december 31. 8:30-tól 12:00-ig

2017. január 1. ZÁRVA

Ezen napok alatt sétáltatásra nincs lehetőség, megértésüket köszönjük.

Természetesen ezen időszak alatt is telefonon elérhetőek vagyunk a következő számokon:

30/4001368 ; 30/3787057 ; 30/6619178


péntek, 09 december 2016 08:34

„Adni egyszerűen jó!”

Kedves állatbarátok! Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy egyesületünk sikeres pályázatot nyújtott be az „adhat vonal” elnyerésére.

Amennyiben támogatni szeretnéd, vagy tudod munkánkat, úgy kérünk, hívd a 13600-as telefonszámot, majd add meg a szervezetünk  mellékét, ami a 73 szám.

Hívásoddal 250,- Ft-ot adományozol az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület által működtetett állatotthonban élő kutyák és cicák számára.

Kérünk, keresd fel a www.adhat.hu oldalt, ahol további fontos információkat olvashatsz rólunk.

Köszönjük a támogatást!


kedd, 18 október 2016 13:21

Állati hét

Menhelyünk lakói egy meglehetősen mozgalmas időszakon vannak túl.

2016. október 1-én megtartottuk a hagyományos örökbefogadási- és sétáltatási napunkat, ahol szinte egész nap jöttek-mentek a sétáltatni vágyók, sok kutyusunk nem is egyszer szaladhatott a látogatókkal.


vasárnap, 09 október 2016 12:52

Uszkár Díj 2016

A már megszokottaknak megfelelően, idén is átadtuk Uszkár Díjainkat.

Díjunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy így tudjunk köszöntet mondani mindazoknak, akik kimagaslóan támogatják a nagykanizsai állatmenhely munkáját, illetve elévülhetetlen érdemeket szereznek az állatvédelemmel terén.

Idén három díjazottunk, a Kedvencek.net Kft., Sárdi Zoltán és Czári Angelika volt, ezúton is szeretnénk megköszönni önzetlen munkájukat.

 


csütörtök, 06 október 2016 14:04

Megjelent a 2017-es évi falinaptárunk

Örömmel tudatjuk, hogy a 2017-es évre szóló naptárunk megjelent!

Minden darab megvásárlásával a nagykanizsai állatmenhely lakóit támogatja!
A naptár ára: 1000 Ft/db

Megvásárolni a menhelyen illetve a már jól ismert helyeken lehet:

  • a Salvia Patikában – 8800 Nk, Rózsa u. 6.
  • dr. Fekete Ágoston állatorvosnál – 8800 Nk, Szent-Flórián tér 28.
  • a Bio-Patikában a Vásárcsarnokban – 8800 Nk, Kalmár u. 6.
  • a Bio-Patikában a Vasember-házban – 8800 Nk, Erzsébet tér 1.
  • a Gőbölös Fotó-nál – 8800 Nk, Ady Endre u. 2.
  • a Kedvencek.net-nél – 8800 Nk, Boszorkány u. 2. – a Tesco üzletsoron
  • a Suzuki szalonban – 8800 Nk, Balatoni u. 2.
  • Ibolyánál, a sánci kutyakozmetikusnál
  • a Monti kutyakozmetikában, Jolikánál – 8800 Nk, Rózsa u. 6. – a patika mellett

csütörtök, 06 október 2016 08:11

A felelős állattartásról Assisi napján

2016. október 4-én munkatársaink a miháldi és a pusztamagyaródi általános iskolában tartottak előadást az Állatok világnapja alkalmából.

6. oldal / 24