2017. július 25., kedd 13:39

Véget ért az idei tábor...

Értékelés:
(1 szavazat)

Júliusban újra kinyitottuk táborunkat, ahova több mint félszáz 10 és 18 év közötti gyermek érkezett hozzánk. Már szombaton nagy volt a nyüzsgés a kiskanizsai Nyírfás Kempingben, ugyanis sátortáborunkat az idei évben is ott vertük fel. Nagy volt az öröm a viszontlátás miatt, a táborozók úgy viselkedtek egymással, mintha csak tegnap találkoztak volna – pedig volt az már egy éve is.

Ahogy az lenni szokott, az idei évben is történtek olyan dolgok, ami miatt az utolsó percekben kellett átszervezni a programot. Ilyen volt például a hatalmas hőség, ami a táborozókat és kutyáikat is próbára tette. Éppen ezért hétfőn délután előbb befejeződtek a kutyás foglalkozásaink és a kempingben egy érdekes előadást hallgathattunk meg a madarakról és a természetfotózásról Szabó Zsolttól. Kedden az újudvari Vadudvar felé vettük az irányt, ahol a gyerekek alpakákat, lovakat, nyulakat és kecskéket etethettek, kecsketejből készült tejtermékeket kóstolhattak, túráztak és ebéd után csapatversenyeket játszhattak, illetve kipróbálhatták, hogy kell megszólaltatni egy karikás ostort. Ez után Korpavár felé indultunk, ahol közel 200 db, különféle teknőst nézhettünk meg. Kedden este hatalmas vihar érkezett, ami 12 perc alatt teljesen szétverte a sátortáborunkat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki nem sérült meg, viszont a táborozók holmijait teljesen szétfújta a szél. Itt nagy kérdőjel következett: hogyan tovább, ugyanis a sátrak alkalmatlanok maradtak a diákok elszállásolására. Hosszas telefonálás és tanácskozás után be kellett látnunk: sajnos az idei sátortábornak itt vége van. A barátok viszont hamar összefogtak és megbeszélték, ki-kinél alszik, így a szerdai naptól kezdve 41 fő bejárós táborozóval folytattuk a hetet. Innentől már a kutyázásé volt a főszerep, a gyerekek megtanították őket láb mellett sétálni, ülni, feküdni, fordulni és helyben maradni. Nagy érdeklődést váltott ki Lengyák Pista bácsi „Ollóvágta” kézműves délutánja, a koronát pedig a pénteki lecsófőző verseny tette fel a hét programjaira. Bár volt váratlan esemény bőven, mégis azt gondoljuk, hogy gyermek, felnőtt és kutya is jól érezte magát a héten, és izgatottan várhatjuk a jövő évi Ifjú Állatvédők Táborába!

További képek:

Galéria

Kutyák és gazdik

Megjelent: 183 alkalommal

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.